A másik „kulcs” a pendrive amit itt „chiavetta”-nak vagyis kulcsocskának hívnak és én még a mai napig keresem az a bizonyos chiavettát ami az internethez vezető utat nyitná meg végre! Már nem is számolom hány boltban voltam, de úgy tűnik az egész készletet felvásárolták! Nem hiszem el, hogy mindenkinek most kellett internet!!! A végén még tényleg kénytelen leszek 50 Euróval többet fizetni… L
Viszont ma végre megkaptam a névtáblámat, ami itt egy másik műanyag kártya (mágnes nélkül) amit az ember a köpenyzsebén kialakított megfelelő kis keretbe helyez bele… húúúú milyen nagyon választékos voltam! J Szóval lényeg, hogy nagyon menő, és még a nevemet is jól írták!!! J Egyszer majd csinálok róla egy fényképet…
Tenap és ma audit volt nálunk, az egyik study-t jöttek ellenőrizni Angliából. Szegény Orsola teljesen be volt sz…va, mivel ez volt az első ellenőrzése, és a „biggest” persze nem segített neki semmiben, csak nyugtatgatta, hogy úgyis rendben lesz minden! Na de nem is ez az érdekes, hanem az angolok, akik az itteni monitort, akit Gianluca-nak hívnak átkeresztelték Giancula-nak… csak annyit, hogy „culo” olaszul segget jelent… egész nap ezen röhögtünk!J
Ha már a neveknél tartunk az enyémről csak annyit, hogy már következetesen Aaini Dzabo-ként mutatkozom be, mivel úgyis képtelenek kimondani normálisan…
Szóval csók mindenkinek:
Aaini
XXX